Közel másfél órányi sorbanállás után tegnap megérkeztem a szavazóhelyiségbe, ahol elvileg a kezembe adták volna a szavazólapot. Ez Koppenhágában, külképviseleti szavazáson most egy stadionban volt, és az emberek lakóhely, illetve Budapesten belül még név szerint is szét voltak szedve több csoportba.
Kivárva a soromat, átnyújtom a személyimet a hölgynek, várva a szavazólapot. De szavazólap helyett első körben egy alig látható elfehéredést, majd egy “itt a rontott”, alig érthetően kicsúszott megjegyzést kapok.
Na én itt már tudtam, hogy nincs minden rendben. És őszintén szólva még olyan nagy fantáziára sem volt szükségem ahhoz, hogy kitaláljam, mi történt.
A hölgy lázasan keresgél az aláíróívek között, nem nagyon akar rám nézni. Majd amikor megtalálja a nevemet, akkor sűrű bocsánatkérések közepette közli, hogy igen, a sejtésem helyénvaló, valaki bizony helyettem itt a mai napon már aláírt.
Na de mielőtt még égbekiáltó választási csalást hirdetnél, olvass tovább. A dolgok sokszor valójában egyszerűbbek, mint azt gondolhatnánk.
– Ketten vannak ugyanazzal a névvel, az a helyzet. Ki gondolta volna – kezdett bele a magyarázatba. – Épp itt forgattak egy kamerával, amikor a másik illető jött, és nem figyeltem, elnézést. A maga nevénél írt alá. Csak aztán láttuk, hogy sem a szavazóközet, sem az édesanyjuk neve nem stimmel.
Na igen, két Szilgyi Balázs Koppenhágában a külképviseleti szavazáson szerintem már így is elég nagy véletlen. Még jó, hogy az édesanyáinkat nem ugyanúgy hívták…
Nég egy megjegyzés azért a szavazókörről. Ilyen ugye otthon nem fordulhatna elő, ott egy helyen mindenki ugyanabba a szavazókörbe tartozik. Akkor talán észre sem veszik ezt az egészet. Itt viszont mindenki máshonnan jött, még annál az egy asztalnál is Budapest feléből és néhány megyéből szavaztunk – a druszám éppen egy másik Bp-i kerületből. Így aztán azonnal kiderült a turpisság, hiszen nem a megfelelő szavazóívet kapta.
Lett is felfordulás, nem engedtek így szavzni. Odahívtak valami kis atyaúristent, aki megszakértette, hogy áthúzzák a másik aláírását, hitelesítik hogy rontott, és én is próbáljak még ott azon a kis megmaradt helyen a papíron aláírni.
Mindezt nagyon korrekten. A hölgy, akinek a figyelmetlensége ezt okozta, legalább 10-szer elnézést kért, és ez nem túlzás. Én nyugtatgattam, hogy tényleg semmi gond, és igazából élveztem, hogy történik valami érdekes az amúgy meglehetősen egysíkú szavazási procedúra során.
Mire mindenki mindent kihúzott, aláírt, jóváhagyott, mire megkaptam a helyes szavazólapokat, addig a hölgy térült-fordult egyet, és ezt a helyes karkötőt adta át nekem, amit amúgy az első szavazásukon megjelent fiataloknak osztottak.
És habár 18. évem betöltése óta tényleg minden egyes magyarországi szavazáson (sőt, legutóbb még a dániain is) részt vettem, élve állampolgári jogommal (és véleményem szerint nem utolsósorban kötelességemmel), így fordulhatott elő, hogy ha nem is lettem újra első szavazó, de életemben másodszor kaptam első szavazó ajándékot a magyar államtól.
