A múlt héten fél év után egy rövidke délutánt Magyarországon töltöttem, és ez pont elég volt arra, hogy két vagy inkább három, elég érdekes élményben legyen részem.
Első körben a repülőtér és Újpest között, ezen a rövid távon kétszer (!) tapadtak rám, próbáltak leszorítani az útról. Nem mintha feltűnően lassú lettem volna (bár mi van akkor, ha igen?), csupán a szabályokat betartva kanyarodtam rá először az autópályára, illetve előztem a belső sávban másodszor. De voltak, akiknek az a 30 másodperc, amit így mögöttem szabályosan el kellett tölteniük, már kiakasztotta az elviselhetőség-mérőt.
A másik tapasztalat talán még durvább, mert egy “hivatalos” személytől jött. Történt ugyanis, hogy visszafelé a repülőtéren a biztonságiak által szépen berendezett, teljesen feleslegesen hússzor oda-vissza kígyózó kordont egy leleményes utas felnyitotta. Szinte nem volt sor, gyakorlatilag feleslegesen kígyóztattak volna minket, így valaki megbontotta a kordon szalagját. Amikor ezt egy biztonsági őr észrevette, szó szerint “Melyik agyatlan csinálta ezt?” ordibálással szitkozódott egy jó fél percig. Érted?! Egy nemzetközi repülőtéren a sorban álló turistákat, utazókat szidta, kéretlenül, keresetlenül és ráadásul általánosságban, konkrét címzett nélkül. Azokat, akiknek repülőjegyéből mellesleg a saját fizetését is kapja. Mindezt csak azért, mert az utazók nem akartak 2 percet feleslegesen tekeregni egy önkényesen felállított kordonban, hanem egyenesen beálltak a sorba.
Negatívkodni akarok? Nem hiszem. Legalábbis a célom nem ez. Csak tapasztalatból tudom, hogy amíg nem tudunk a maga valójában, minden szeletében ránézni arra, ami nem jó körülöttünk, addig nem tudunk igazából változni vagy változtatni. Hiába vagyunk lelkesek, hiába reméljük vagy akár még teszünk is érte, hogy a dolgok jobbra forduljanak – ami persze mindkettő önmagában is csodaszép és támogatandó -, amíg a problémákra nem nézünk rá, és nem tesszük őket helyre, soha nem fogjuk érteni, hogy mi az a láthatatlan erő, ami a boldogságtól visszahúz minket.
Egyszerűen türelem kell egymáshoz. A másik garantáltan nem pontosan ugyanúgy viselkedik, nem ugyanolyan sebességgel működik, mint mi. De egy országban élünk, egy bolygón élünk együtt, és ez nem megy másként. El kell fogadni a másikat annak ami, és akkor még arra is van esély, hogy mások is elfogadjanak bennünket annak, amik mi vagyunk. Mi más lehetne ez, ha nem egy boldogabb állapot?
Az elmúlt félévben Dániában talán egyszer ha tapasztaltam hasonlót egy buszvezető részéről egy biciklis felé. Ami már önmagában is meglepő, ha ismered a dán kultúrát, de hát azért itt is emberek élnek. Viszont ez egy boldog ország. Az egyik legboldogabb, ha nem a legboldogabb Európában és az egész világon. És ez nem csak szöveg, tényleg érzed akár te magad is. Már egy nap után turistaként, de itt élve egészen bizonyosan.
És tudod mi a legnagyobb különbség Dániában sok más helyhez képest? Az emberek türelmesek egymással.
A boldogságukról nem a kormány tehet, de alapjaiban még csak nem is az, hogy magasak a jövedelmek. Én azt látom, ez mind a kettő inkább következmény, mintsem ok. A kormány elfogadó, mert az emberek elfogadóak egymással, és olyan kormányt választanak, ami elfogadó. A jövedelmek magasak, mert az emberek nem kényszeríteni akarják egymást arra, hogy mit tegyenek magukkal az életben, hanem hagyják – szó szerint már gyerekkortól -, hogy mindenki megismerje a lehetőségeit, és azt az utat válassza, ami az ő számára a legjobb.
Nem löknek fel, mert lassan szállsz fel a metróra. Nem dudálnak le az útról, de még csak nem isbtapadnak rád még akkor sem, ha uram bocsá’ lassabban mész a megengedett sebességnél. Nem szólnak be a boltban, ha fél percet kedélyesen beszélgetsz a pénztárossal. Türelmesen megvárnak. Mert tudják, hogy ez abban az esetben neked fontos, máskor viszont majd nekik lesz az, és akkor te is hasonlóan megértően és türelmesen fogsz viselkedni velük. Mert tudják, hogy akkor lehetnek boldogok, ha nem ellenségként, nem problémaként, hanem partnerként tekintenek egymásra. Partnerként egy ország, egy boldog élet építésében. És az embernek, bizony, a partnerei felé türelmesnek kell lennie.
Én megértem, hogy rengeteg probléma és nehézség van Magyarországon. Teljes mértékben megértem. De egyet higgy el! Nem a másik tehet ezekről! Nem az okozza a nehézségeidet, hogy valaki lassabban megy az úton, hogy lassabban találja meg a másik a pénztárcáját a boltban, vagy hogy éppen valaki másként gondolkozik bizonyos dolgokról, mint te.
Próbálj meg csak egy kicsit türelmesebb lenni a másikkal. Családtag, ismerős, idegen. És meglátod, nemcsak számodra lesz valamilyen rejtélyes oknál fogva kellemesebb az élet, de még az is megtörténhet, hogy egyszer csak türelmet kapsz viszonzásul is.